Hollow-verem

[Atsutane Takeda]

A Hollow-verem egy labirintusszerû börtönt jelentett, ahol kísérleti hollowokat tartottak. Innen szállították õket a Kutatási és Fejlesztési Részleghez, ahol további kísérleteket végeztek rajtuk. A Vermet több, szigorú biztonsági intézkedéssel látták el, állandó volt a külsõ és belsõ biztonságiak jelenléte. A kapunál általában 4-5 shinigami tartózkodott, akik a ki- és bemenõk engedélyeit ellenõrizték és kezelték, továbbá ennek a többszöröse járõrözött a létesítmény katakombáiban.

Moto és Takeda lassan sétáltak a Hollow-verem felé. Mögöttük kissé lemaradva Kohaku settenkedett épületrõl épületre.
- Tehát? Miért is jöttünk erre? - kérdezte Moto.
- Mayuri kapitány jegyzetei között találtam egy jelentést. Egy hollow-ról. - válaszolta Takeda.
- És? Mi keltette fel az érdeklõdésed?
- Ez a hollow nagyon egyedi. Talán a fajtája utolsója. - mondta Takeda, miközben szorosabbra húzta a kezén lévõ kötéseket. - Biztos hallottál már különleges képességû hollow-król.
- Azt hiszem... - gondolkodott el Moto.
- Nos, ebben az esetben a hollow... pontosabban adjuchas képes irányítani lelkeket. Ha úgy tetszik, ez egyfajta agykontroll. Ez nagyon ritka képesség, összesen 10 ilyen esetet jegyeztek fel az Archívumban. Az pedig még elképesztõ, hogy egy ilyen egyedet itt, Soul Societyban õriznek. A szóban forgó hollowról az utolsó bejegyzés két hete érkezett. Ez felettébb különös, mivel általában a Verembõl érkezõ híreket napi szinten frissítik. Úgy hondoltam ideje lenne megnézni magamnak a hollowt.
- Értem. - mondta Moto.
Már látták maguk elõtt a Hollow-verem kapuját.
- Ez furcsa... - torpant meg Takeda hirtelen.
- Mi tör... - kezdte Moto, majd kilépett barátja takarásából.
A létesítmény nagy vaskapuja tárva nyitva állt. Ahol általában hemzsegni szoktak az õrök, most egy teremtett lélek sem tartózkodott. A fõépület fõbejáratának egyik szárnya ki volt tárva, láthatóvá téve a mélybe vezetõ lépcsõt.
Kohaku ekkor érte be õket. Az adjuchas egész testtartásából nyugtalanság és legfõképpen izgalom áradt.
- Takeda... - szólt oda a shinigaminak.
A szólított ránézett, bólintott, majd Motohoz fordult:
- Azt hiszem, történt valami lent. Jobb lesz, ha megnézzük.
Moto bólintott, majd elõhúzva a zanpakutōját belökte a az ajtó másik szárnyát.
- Csak utánad... - mondta a fiú keserû félmosollyal.
Takeda a szemét forgatva lépett be az ajtón, utána Kohaku surrant be. Mielõtt Moto is belépett volna, körülnézett, majd miután megbizonyosodott, hogy senkitõl nem kérhetnek segítséget, õ is lesietett a lépcsõn, amíg elnyelte a sötétség.

[Takahito Moto]

Az út lefelé sötét és nyirkos volt. Csak egymás mögött bírtak haladni, azt is nagy nehezen, főleg kivont karddal. Moto hamar ráébredt arra, hogy a kardja nélkül jóval szabadabbon tudna mozogni, de az előérzete azt sugallta, hogy ne tegye még el.
A lépcső alljára érve egy viszonylag tágas teremben találták magukat. A terem fáklyákkal volt kivilágítva, falán számtalan ajtó. A közepén egy asztal állt, három székkel és egy csomó papírral rajta. Moto egy félig teli sake-s poharat is megpillantott.
-Mintha hirtelen hagytak volna itt mindent. -mondta Moto. -Mi ez Takeda?
A szólított shinigami a papírokat kezdte böngészni.
-Igen. -mondta. -Itt van a félbehagyott jelentés két héttel ezelőttről. Érdekes.
-Mi? Mi történt?
-Az Adjuchasnak akit keresünk, elkezdett nőni a lélekenergiája.
-Miszerint?
-Feléledhetett az ereje. -jelentette ki Kohaku. -És szerintem fel is éledt.

[Atsutane Takeda]

Az adjuchas kijelentését csönd fogadta. Egy pillanat múlva csörrenés hangzott fel, mely baljóslatúan visszhangzott az üres alagutakban. Moto összerezzent.
- Mi volt ez?! - kérdezte, kardját maga elé emelve.
Nem tudom, akarta válaszolni Takeda, amikor a hozzájuk legközelebbi folyosót megvilágító fáklya sisteregve kialudt, sötétségbe borítva az eddig félhomályban fürdõ járatot.
- Kohaku! - emelte fel a hangját Takeda.
Az adjuchas felemelte karmokban végzõdõ jobb karját. Kézfején zöldes energiasugár jelent meg, mely kísérteties fénybe vonta a termet.
- Hallod ezt, Takeda? - kérdezte Moto.
A szólított bólintott. Most már könnyen kivehetõek voltak a lépések hangjai.
- Négyen elõttünk. Shinigamik. - szólalt meg Kohaku, az alakuló Cerot a járat felé irányította. - És... - kezdte, majd hirtelen megpördült.
Ebben a pillanatban egy fehér csáp tört ki a Moto mögötti sötét járatból, mely pár centire a fiútól fúródott a földbe. A csápot egy pillanat múlva egy izmos bikaszerû test követte, mely telibe találta a shinigamit. Moto nyögve a közeli falnak csapódott, azonban egy pillanat múlva felülkerekedett kezdeti meglepetésén. A fiú bordáit fogva felpattant és elugrott a földet érése helyérõl, utolsó pillanatban kerülve el a hollow-hoz tartozó patát, amely majdnem eltaposta.
Eközben Takeda két kézre fogta zanpakutōját és az oldala mellõl csapást mért a még mindig földbe szúródott csápba. Vér fröccsent a shinigami ruhájára, ahogy a végtag tulajdonosa fülsüketítõ ordítást hallatott a még mindig koromsötét alagútból. Egy pillanat múlva maga a hollow is felbukkant, Takeda fölé tornyosulva. A hollow (egy kígyó és egy pók hibridje) farkát a shinigami felé lökte, aki a felkarjaival hárította a közvetlen csapást, azonban a lendülete õt is ledöntötte a lábáról. A hollow felágaskodott, felkészülve arra, hogy testsúlyával zúzza össze a földrekerült Takedát.

[Takahito Moto]

~Hollowok? Seiretei közepében? - Motonak kis időbe telt míg az esés után összerakta a képet, de aztán realizálta: az összes Hollow kiszabadult, akik eddig itt voltak fogva tartva. ~Mi történhetett az őrökkel?
Motonak nem kellett sokat várnia a válaszra: alighogy kikerülte a bika hollowot, egy árny suhintott felé, gyanúsan katana alakú fegyverrel.
-A Shinigamik! -kiáltotta Moto. -Vigyázz velük Takeda!
Takeda helyeslően morgott valamit, és mikor Moto odanézett, látta hogy a barátja már 3 őrrel is harcol, miközben Hollow ellenfele elől is ugrál.
~Túl sokan vannak. Lehetnek akármilyen gyengék és edzetlenek, túl sokan vannak.
Moto odacsapott az őt támadó shinigamira, majd megint elugrott a bika Hollow elől. A hollow elsodorta az őrt, de nagyobb kárt nem tett benne. Moto kezét az éppen feltápászkodó őrre szegezte, és egy gyors Hadouval megkötötte.
-Ez egy ideig visszafog majd. -morogta, majd a bikára nézett. -Gyere te rondaság.
A bika megindult felé, és Moto lélekenergiát pumpált a kardjába, majd végigvágta a bika oldalát. A barlang megtelt a szenvedő ordítással.

[Atsutane Takeda]

Takeda csak egy pillanatra vette le szemét az õt körülvevõ õrökrõl, amíg barátjára pillantott, aki megvágta a bikaszerû hollowot, azonban ez is elég volt, hogy az egyik õrt támadásra ingerelje. Zanpakutōja belevágott a ruhaujjába, nagy darab anyagot szakítva le róla. Takeda hárította a következõ támadást, majd teljes erejébõl hasba rúgta a shinigamit. A férfi megtántorodott és nyögve leült a földre.
~ A mozgásuk nagyon nehézkes. Láthatóan nincsenek maguknál. De mi történhetett pontosan velük? ~ gondolta magában Takeda, amint elugrott a pókszerû hollow újabb támadása elõl.
A Takedát támadó egyik shinigami, most Kohaku felé vetette magát és az adjuchas felé vágott. Az elhajolt a penge elõl, majd két kezével megragadta a férfi könyökét és csuklóját. Reccsenés hallatszott, ahogy Kohaku eltörte a shinigami kezét. A támadó elejtette zanpakutōját és a földre rogyott. Üres szemébõl kiindulva, nem érzékelhette a fájdalmat, azonban sebesülése pillanatnyilag ártalmatlanná tette õt. Az adjuchas tudta, hogy szándéka ellenére a támadó mégiscsak shinigami, ezért nem okozhatott neki maradandó sérülést, esetleg halált
Moto a szeme sarkából látta, hogy Kohaku ellenfele összerogy, ám nem ért rá ezzel foglalkozni. A hollow sebesülése csak felszíni sérülés volt, mely csak még tovább ingerelte õt. A szörny fejét leszegve újra támadott, láthatóvá téve szerteágazó, hegyes agancsát. Moto kardját maga elé szegezve oldalra ugrott, zanpakutōját a hollow koponyájára irányítva. A lény azonban számíthatott rá, mivel agancsaival felfogta a csapás nagyrészét, még ha a shinigami több kitüremkedést le is vágott belõle. Moto megpróbálta kihúzni a zanpakutōját, azonban az beleakadt a hollow agancsába. A shinigami szeme elkerekedett, ahogy a tüskés szarvak a fiú arca felé csapódtak.

[Rukishikaja Noruta]

A shunpoval valóban hamarabb odaért az északi részhez és ahhoz az épülethez, ami a Hollow-verem névre hallgat. Ott állt az épület előtt. Azon gondolkozott, hogy mi várhat rá odabent, hiszen még nem volt ezen a helyen. Nem igazán tudta majd mire számíthat az épület belsejében. Hisz a furcsa meglepetésekből elege volt mára. Tovább sem akarta idegesíteni magát, így hát Noruta belépett a kapun. Innen már csak Takedáékat kell megtalálnia. A Kapuk ugyan azzal a nyikorgással csukódott be mögötte, mint ahogy ki. Megpróbálta beazonosítani a lélekenergiájukat, habár már jó ideje nem találkozott velük. Talán egy kis szerencsével majd menni fog.

[Takahito Moto]

Moto az arca elé kapta a kezét, de a bika kegyetlenül átszúrta a tenyerét. Moto felordított, majd oldalragurult és felállt.
-Ezért megfizetsz! -kiáltotta haragtól égő szemekkel. -Nem húzhatsz újat a 13. osztag hadnagyával!
Moto a bika hátára ugrott, előrenyúlt, és épp kezével megragadta a kardját.
-Moeszakaru Kjōbōnarjū!-engedte ki a kardját, és lélekenergiájával azonnal fel is izzította a kardot. A hatás nem maradt el. A kard azonnal kiszabadult, szétégetve a szaru szarvat. A Hollow a hátára dobta magát, hogy Motot lerázza magáról, de addigra a hadnagy már nem volt a hátán. Leugrott, és tiszta erejéből a bika gyomrába döfte Kjōbōnarjūt. A Hollow hatalmas kínok között égett el.
Moto elégedetten emelkedett fel, és nézett szét. Ezt jól tette, mert az egyik shinigami őr máris megtámadta. Motonak a sebét megnézni sem volt ideje.

[Atsutane Takeda]

Ahogy Moto kardpárbajba bocsátkozott az egyik shinigamival, Takeda hollow ellenfelét vette célba, míg Kohaku lefoglalta a maradék két shinigamit. A hollow pengében végzõdõ csápjaival Takeda fejét vette célba, aki kitartóan hajolgatott el a veszélyes csapások elõl. Tudta, hogy hosszútávon nem nyerhet ellenfele ellen, így gyorsan kell befejeznie a harcot. A shinigami hirtelen ritmust váltott: ahelyett, hogy elhajolt volna, engedte, hogy a hollow a vállába marjon, kisebb felszíni sebet ejtve rajta. Takeda fájdalmában recsegve mély levegõt vett, majd késlekedés nélkül távolságot teremtett. Mielõtt a hollow felocsúdhatott volna, Takeda kimonoja belsõ zsebébõl robbanótölteteket vett elõ, melyeket a szörny lábához dobott. Ezek egy pillanat múlva felrobbantak, füsttel és repeszekkel borítva be a hollowot. A lény fülsüketítõen felordított, azonban a füstön átszúródó penge beléfojtotta sikolyát. A zanpakutō a pontosan a hollow szívét érte, majd Takeda (a kard tulajdonosa) két kézzel megragadva, lefelé rántotta a pengét, kettészelve a hollowot. A shinigami lerázta a vért kardjáról, ahogy a lény teste eloszlott. Takeda ekkor felnézett. Látta, ahogy Moto két kezes stílussal lefegyverezte ellenfelét, majd baljával a behúzott a shinigaminak, aki az ütéstõl elterült. Kohaku az utolsó ellenfelüket dobta a terem falának. A férfi felnyögött, ahogy a falnak csapódott, majd összerogyott a sarokban. Az adjuchas vicsorogva-vigyorogva mutatta hüvelykujját Takedának.
- Minden rendben, Moto? - kérdezte Takeda, ahogy letépett egy darab ruhát, mellyel befedte sebét.
- Majdnem... - felelte a shinigami, ahogy sérült bal tenyerét szemlélte. Hirtelen megdermedt. - Csak ezt ne... - mondta, ahogy megpördült.
A fiú mögött egy tucat felfegyverzett shinigami állt. Ruházatukból ítélve õrök lehettek. Tekintetükben ugyanolyan üresség honolt, mint azokban, akiket Takedáék most tettek ártalmatlanná.
- És már azt hittem, hogy vége... - mondta Takeda. - Csak óvatosan. Nem tudom mi ütött beléjük, de ettõl függetlenül még mindig shinigamik.
Moto és Takeda felzárkóztak egymás mellé, míg Kohaku tõlük nem messze a földre kuporodott.
~ Remélem valaki csak észreveszi rajtunk kívûl mi történt itt. Ennyi emberrel nem bírunk el... ~ gondolta Takeda, ahogy maga elé emelte öklét.

[Rukishikaja Noruta]

Noruta az épület belsejében mászkált, Motoék lélekenergiáját kutatva. Eddig eredménytelenül semmi. De nem ez volt az egyetlen furcsa dolog, hogy nem találja őket, hanem az is szinte senkit sem talál. Vannak utaló jelek, hogy nemrégiben még voltak itt shinigamik, hisz az asztalok valamelyikén olyan kupacban halmozódtak fel, hogy nm csodálkozna ha ezért mindenki sztrájkolna. Fölvett a földről pár lapot, amit jobban megnézett és elfintorodott.
- Értéktelen vacak. - Győződött meg róla. Ekkor gy lélekenergiát érzett. Majd kettőt, nem már hármat, és ez még fokozódott. De egy neki biztosra ismerős volt. Hátra fordult ahonnan érezte, és még érzi a felgyülemlett energiákat. Útja egy lépcső felé vezetett. Amikor is ezek az energiák elcsitultak. Lefelé haladt a lépcsőn. A légkör is nyugtalanabb volt számára. Kezét a kardja markolatán pihentette, ahogy egyre lejjebb haladt. Egy tárva nyitva lévő bejáratot pillantott meg az aljában. Sötétség honolt odabent, habár valami zöldes fény is kiszűrődött onnan. Mély lélegzetet véve magán belépett a kapukon

[Takahito Moto]

Motonak a sok shinigami között is feltűnt ahogy egy kiemelkedő reiatsu belépett a helységbe.
~Noruta?! -gondolta és nézett az ajtóba. -Őt is elkapta a hollow?!
Takedára nézve látta, hogy barátjának is ugyanezek a gondolatok kavarogtak a fejében a fiú láttán. Moto már éppen arra gondolt hogy visszaalakítja a kardját, hisz shinigamikat nem akarnak bántani, de Noruta érkezése mindent megváltoztatott. Ő erős.
-Nincs agykontrol alatt. -jelentette ki Kohaku, látva hogy a két shinigami milyen elkeseredett lett egyszerre. -Nem tudom, hogy honnan tudom, de tudom.
Moto szeme felcsillant. Az agymosott shinigamik már megtámadták őket. Moto hárított, ellépett, visszavágott. Már éppen kezdte őt legyűrni a túlerő, mikor Noruta megjelent mellette, és kivédett egy ütést.
-Noruta!!-kiáltott lihegve. -Pont jókor!
A shinigami szája sarkában megjelent egy kis mosoly. Moto látta rajta, hogy örül hogy végre harcolhat megint.
-Majd később beavattok. -mondta, és elindult egy kisebb csoport shinigami felé, hatalmas lélekenergiát kieresztve. A shinigamik egyszerre rontottak Norutának, és Ő derekasan helytállt. Ekkor hangos zörejjel omlott be a plafon, ahogy egy túlméretezett csontvázszerű hollow utat tört magának az egyik felsőbb cellából. Kezével legyintett egyet, és Noruta a terem másik végében kötött ki, és minden elsötétült előtte. Egy különleges világban ébredt.

Moto felkiáltott.
-Takeda! Kiütötték Norutát! Együtt kéne maradnunk.
A gázmaszkos shinigami bólintott, és Moto mellé shunpozott. Kisvártatva az adjuchas is megjelent a közelükben. A csontváz hollow túl magas volt, hogy könnyen odaférhessen hozzájuk, inkább a plafon összezúzásával foglalkozott, így a 3 harcosnak volt egy kis ideje ártalmatlanná tenni a közelükben lévő shinigamikat.

[Atsutane Takeda]

Takeda még látta, ahogy Noruta eszméletlen testére nagy rakás törmelék zuhan, maga alá gyûrve a férfit. A csontvázszerû hollow és Motoék közé nagyobb sziklák zuhantak, elzárva az utat maga és Noruta elõl.
A shinigamik eközben újra támadásba lendültek. Vad harc alakult ki. Moto és Takeda folyamatosan védett, így lassan a terem sarkába szorultak. Kohaku közelharcban szerelte le a támadóshinigamikat, ám õk folyamatosan özönlöttek a közeli járatokból.
Eközben a csontvázszerû hollow az eszméletlen Noruta felé kapkodott, ám a lezúdult kövek meggátolták abban, hogy hozzáférjen. Hosszú ujjaival dühösen söpörte félre a kisebb-nagyobb darabokat és már csak idõ kérdése volt, hogy elérje a védtelen Norutát.

[Rukishikaja Noruta]

Noruta füle zúgott. Szemét még mindig a sötétség borította, majd, lassan ahogy nyitotta a szemét fehér foltokban látott. A homályos látása egyre jobban kitisztult. A földön még mindig feküdt és a zöld fényben megvilágított sötét felhõket bámulta, amely furcsa mód lassan hullámzott. Talán hallucinál, fogalma sincs. Az elõbb még nem itt volt. Lassan felült, szemét dörzsölve újra körülnéz, de mind untalan torz hullámzó látása nem marad abba. Körülnézett, hogy lássa mégis milyen helyre keveredett, közben, ahogy tudott fölállt. Mellette egy erdõ volt, kihalt fákkal lombok nélkül. Közöttük sûrû vastag zöld köd szállingózott. Elõtte egy ösvény vezetett bele az erdõ sûrûjébe, aminek nem lehetett a távolba néznie, a köd olyan sûrû volt. Maga mögé nézett. A táj halott, sötét, száraz puszta föld, dombok, hegyek. Ekkor egy hang szólította meg.
- Noruta…- Sziszegte a hang, amely az erdõ felõl jött. Hirtelen az ösvény felé tekintett. Körbepásztázta szemével a fákat és az ösvényt, de nem látott semmit, illetve senkit. A hang újra megszólította:
- …Gyere…kövess…- A hang halk visszhangzásba kezdett, míg el nem hallgatott.
- Ki vagy? Gyere elõ! – Noruta hangja is visszhangzott, csak intenzívebben, mint a másiké.
- Kövess…- Noruta az ösvényt nézte, majd elindult. Figyelmét kiélesítette minden kis halk neszre. Nem tetszett neki ez a túlzottan sok köd. Ahogy ment egyre beljebb az ösvényen, majd elõtte megreccsent egy ág. Hirtelen megállt. Nézte azt a pontot, ahol a reccsenést hallotta. Összeszûkült szemekkel próbált átlátni a ködön, ami nem sikerült. Egy kis ideig koncentrált, amikor is feléje tartó árnyékokat vélt kivenni. Golyószerû alakjuk a föld felett lebegett, ekkor meglátta mik azok. Körülbelül öt-hat koponya fej repült felé, szörnyû fülsiketítõ hangot hallatva. Noruta kardjához nyúlt, hogy egy csapással végezzen a gyorsan felé mozgó veszedelmektõl, de mikor az suhintott, a koponyák a köddel lettek egyenlõvé. Nem értette, hogy mi lehetett ez, de konkrétan nem igazán érdekelte. Alig lépett tovább egy lépést, mikor a földbõl csontvázak törtek elõ, hogy a föld alá húzzák. Noruta hirtelenjében nem tudta mit tegyen, de amikor a kezek, amik a lehúzásra készültek, azok is a köddel lettek egyenlõvé, ahogy õt megérintették.
- Milyen rohadt játékot ûzöl te velem?! – Ordította.
- Gyere…- Sziszegte továbbra is. Noruta futásnak eredt, hogy elõbb odaérjen. A hang egyre hívogatóbban szólította. Már vagy öt perce folyamatosan futott, de az erdõnek még mindig továbbra sem lelte a végét. Az ösvény, pedig csak kanyarodott vagy emelkedett. Ekkor vett észre egy halvány fényt a távolban. Lépteit jobban megszaporázva jutott egyre közelebb egy barlang szájához. Nem tötyörészett a barlang elõtt, belépett a hatalmas járaton, és egy lefelé vezetõ úton ment egyre beljebb. Egy hatalmas üreghez ért. Az üreg falát sziklafalba vájt koponyák díszítették, csakhogy ezek valódi koponyák voltak. A hely egyetlen érdekessége még hogy itt nem hullámzott semmi. Az üreg közepén egy kis tavacska volt, csakhogy vérrel volt megtöltve. A tó közepén egy trón, emberi csontokból és koponyákból kirakva. A trónon egy sötét hajú nõszemély ült. A fél arca égési sérülésekkel el volt csúfítva. Ettõl függetlenül szépnek lehetett mondani. Kaján mosollyal az arcán nézte Norutát. Szemei lilásan villogtak. Testén vágások éktelenkedtek. Ruhája, pedig teljesen a halálistenekéhez volt hasonló.
- Végre ide értél, már vártalak. – Szólt a nõ.
- Mit akarsz?
- Ugyan, én nem akarok tõled semmit, de arra nem vagy kíváncsi, hogy én ki vagyok? – A nõ felállt és Noruta felé közeledett.
- Miért érdekelne? Ha meg nem akarsz tõlem semmit, engedj szabadon!
- Jaj, ne már! Hisz tudod, ki vagyok. Hiszen már hallasz engem, sõt látsz is. – A nõ Noruta vállára tette a kezét, majd miközben beszélt körbe járta a férfit. – Gondolkozz, én vagyok az a félelem, ami megbénít, akár még téged is. Csupán most már a nevem kell kimondanod, és a tiéd vagyok!
- És ha nem teszem? Akkor mi van? – Kérdezte miközben egy mosolyt engedett magának.
- Az már a te gondod, de én már el nem megyek. – A nõ egy kicsit türelmetlenkedett. – Szóval rajta! Mond ki!
- Hát legyen…Lidércnyomás. – A nõ most már vérmes mosollyal tekintett Norutára. Közelebb hajolt hozzá. Kezét Noruta mellkasára tette.
- Immáron teljesen a tiéd vagyok. – Azzal egy határozott mozdulattal kilökte õt a valóságba. Noruta hirtelen kinyitotta a szemét. Emlékezett arra az álomra, amit látott, sõt talán túlságosan is valóságos volt. A törmelékek, melyek a testét fedték, most hirtelen könnyebbek lettek. Valaki leemelte róla a köveket. Ekkor vette észre, hogy az a valaki az a hollow, ami nemrég leütötte. Megfogta Noruta testét és kiemelte onnan, majd távolabb dobta õt a földre. A hang ismét megszólalt a fejében:
- Használj! Vért akarok! – Noruta felugrott, kardját, ami a kezében volt most maga elé emelte a hollowra mutatva.
- Rettegj, Lidércnyomás!- Egy kis lélekenergia áradt szét a testén. A kard alakja nem változott. Noruta a földbe szúrta kardját, ami ekkorra szörnyû sikítást adott ki magából. Olyan a hangja mintha ezer embert kínoznának. A szörny megzavarodott és Noruta ekkor indított ellene támadást.

[Atsutane Takeda]

Takeda hallotta Noruta kiáltását, ám nem volt ideje odanézni. Váratlanul egy erõs ütést érzett gyomorszáján, amitõl összegörnyedt és levegõ után kapott. Gázmaszkja recsegõ hangot adott ki. Még látta, hogy egy szõke, kifejezéstelen arcú shinigami egy kilépéssel mögé került és könyörtelenül térdhajlaton rúgta Takedát, mire az térdre esett. Egy pillanat múlva egy világoskék markolatú zanpakutō vágódott a nyakához, torkától pár centire megállva. Takeda utolsó lélekjelenlétével megragadta a mögötte álló ellenfele kardjának markolatát és igyekezett eltolni nyakától, miközben a shinigami a mennyezetre emelte tekintetét. Takeda minden erejét a gyilkos pengére koncentrálta, ám az könyörtelenül közeledett védtelen torkához.

[Takahito Moto]

Moto is megérezte Norutában a változást, és egyből oda is nézett: vesztére. Egy shinigami teljes erőből fejbekólintotta, és Moto a barlang falának esett, majd lecsúszott a földre. Fejét fogva kezdett el feltápászkodni, ám ekkor egy másik shinigami elrúgta a kezéből Kjōbōnarjū-t, majd kardjával lesújtott Motóra. A fiú épphogy ki tudott gurulni az ütés alól. Ekkora már 3 shinigami vette körbe kezükben Zanpakutokkal. Motonak esélye sem volt.

[Rukishikaja Noruta]

Az érzékeire tompa hollowot könnyű volt támadni, azonban az ösztönei erősebbek. Karjaival hadonászni kezdett, ami eltalálta Noruta vágásra készülő karját. Noruta hátra ugrott, és még visszafele szökkent kettőt. Noruta újra támadott a hollow hasát célozva. Sikerült is vágást ejtenie a hasán, de egy jó harcos tudta hogy egynél nem szabad megállnia. Tovább kaszabolta a hollowot, ami egyre hátrált. Majd ezt megelégelve ellentámadt Norutának. Jobb karjával ütni akart, de Noruta kitért. Azonban a másodiktól már nem. Kapott a jobb karjára egy vágást, majd Noruta levágta a hollow karját. A hollow fájdalmában felordított. Noruta egy pillanatra megállt és elmosolyodott a szörnyeteg balszerencséjén.
- Már bánod hogy előjöttél az odúdból nem igaz? - Noruta felemelte a kardját. - Most már késő. - Két kézre fogva a kard markolatát feje fölé emelte pengéjét és egy lélekenergia hullámot szabadított a szörny felé.