Post by david0315 on Apr 19, 2011 20:13:17 GMT 1
Név: Tesnalo Hatare
Kor: 19-20 éves
Kinézet: Magas, nem túl izmos vagyok, világosbarna középhosszú hajam van, szemüveges vagyok.
Jellem: Nyugis vagyok, nehéz felbosszantani, de ha nõt látok az utcán mindig utánanézek. Sokszor rágom a körmöm, bár ezt nem mindig veszem észre. Szeretem a tudományokat, fõleg a biológia érdekel, jó tanuló vagyok.
Shikai: A neve Shozosu (Teremtõ), a parancs pedig Sosakuru (Alkoss!).
Kinézete: A kard nyele eltûnik, a penge a bal kezemre tekeredik (mert balkezes vagyok), és egy a lovagokéhoz hasonló, csak nagyobb mozgást biztosító fémkesztyû lesz a kezemen, és a kézfejemen egy sötétlila matt fényû kristály lesz. Képes vagyok vele egyszerûbb alakzatok (pl.: egy kocka) teremtésére, de ezek úgy néznek ki hogy sötétlilák, de olyanok mint az üveg kinézetre, tûrõképességük (hogy mikor "törnek össze") attól függ, hogy mennyi reitatsut adok beléjük.
A belsõ világom olyan, hogy egy végtelen széles óceán, és felette kb. 2 méter nagy körök amiken lehet állni, ezek a körök az akaraterõmet jelképezik. De ha valami bizonytalanságom van, akkor a körök szertefoszlanak, csak kevés marad, ha pedig magabiztos vagyok, akkor sok hely lesz ahol állhatok.
Zanpakuto-m egy félig átlátszó, vékony és magas lény aminek a karja végig tele van olyan kiristályokkal mint a Shikai-omon van, és szinte teljesen páncélba van öltözve. Lila "villámok" mennek körülötte. Távolsági harcos, nem engedi közel magához ellenfeleit, mert fõleg védekezni tud. Lusta, akárcsak én is
Elõtörténetem:
Kisiskolásként a nagyobbak folyton piszkáltak, csúfoltak. Én, bár belül mérges voltam, nem mutattam ki, mert tudtam, hogy ez jobban idegesíti õket mint bármi a világon. Bár csak 1-2 barátom volt, de olyan jó és igaz barátjai senkinek nem voltak mint nekem. Édesanyám és apám nagyon szerettek, jobban akárminél, így az életem boldog volt. Az életem a kisebbek megvédésére tettem fel, de mitán nagyobbnál nagyobb háborúk súlytották Japánt, ezt nem mondthattaam el senkinek. Egyik nap egyedül lettem volna otthon, de valami közbejött. Egy tolvajt találtam hazaérésemkor a lakásban, és bár megpróbáltam leütni, észrevett, és nem volt benne kegyelem. Hasbaszúrt és elsötétült minden... Egy lánccal a mellkasomban ébredtem, és egy sötét kimonós kedves arcú embert láttam. Csak annyit mondott: -Olyan helyre küldelek ahol biztonságban leszel." Amint ezt kimondta, megérintett a kardja nyelével, és hirtelen minden elmosódott. Egy városszéli (Lelkek városára értem) kis erdõbeli falucskában ébredtem, alig éltek ott tizen-huszan.
-Hol vagyok - kérdeztem - .
-Otthon - mondta egy nõi hang.
Sokszor kellett az életemrét küzdenem az erdõben a vadállatok miatt, bár egy kis ésszel mindig el lehetett menekülni ha fegyver híján voltam. De fegyver volt nálam általában, még ha nem is illik hozzám a harc, de ez egy veszélyes környék. Egyszer éppen halálistenek jártak a falunk felé, és látták amint egy vaddisznó rámtámad, bár ügyesen legyõzöm. Megtetszettem nekik, és magukkal hívtak Seireitei-be. Bevittek az akadémiára, és beirattak. Megkérdeztem a kedves shinigamik nevét, de azt mondták, hogy ráérek még megtudni. Jól haladtam az iskolsában, fõleg a kido-k terén, ebbõl én lettem az egyik legkimagaslóbb tanuló. Miután elvégeztem az akadémiát, egy levelet kaptam aláírás nélkül, amiben az állt, hogy csatlakozzak a 12. osztaghoz. Nem tudtam ki írta, de a levél hangulata, és a beszédstílus valahonnan ismerõs volt, így elfogadtam a felkérést. 17. tisztként vettek fel, ekkor jött üdvözölni az új tagot Mayuri kapitány és Nemu, a hadnagy. Egybõl rájukismertem, õk voltak azok, akik elhoztak annak idején az akadémiára. Meghallottam, hogy a 9. tiszt mondja a többieknek halkan, hogy: na, itt a kapitány ölebe. Ezt nem tudtam annyiban hagyni, így hát kihívtam harcra. Elfogadta, mert tudta hogy õ gyõz. Mikor már nagyon rosszul állt a szénám, meghallottam a kardom hangját: Használd az eszed, azzal többre mész! Ekkor a kard furcsa fényben kezdett el ragyogni, és már csak annyit láttam utána, hogy egy kesztyû van a kardom helyett a kezemben. Erõsnek tûnt, úgyhogy megpróbáltam elkapni a 9. tiszt kardját, és sikerült is. Lila fény vette körül a kesztyût, és mostmár a kardot is, az ellenfél nem tudta mozgatni a kardját. Távol ugrott, és a kardja a kezemben maradt. A kard hegyével az ellenfél felé fordult, és elkezdett felé repülni. A kard a torkánál megállt, de Mayuri kapitány azt mondta: Pusztuljon, ha tiszteletre nem képes! Bár én ez ellen voltam, mintha nem tudnám irányítani a testem, a penge átment az ellenfél torkán. 9. tisztté lettem elõléptetve, így már többen is más szemmel néztek rám. Úgy döntöttem, hogy a "halálistenkedés" mellett a Kutatási és Fejlesztési részlegnél fogok munkálkodni.
Kor: 19-20 éves
Kinézet: Magas, nem túl izmos vagyok, világosbarna középhosszú hajam van, szemüveges vagyok.
Jellem: Nyugis vagyok, nehéz felbosszantani, de ha nõt látok az utcán mindig utánanézek. Sokszor rágom a körmöm, bár ezt nem mindig veszem észre. Szeretem a tudományokat, fõleg a biológia érdekel, jó tanuló vagyok.
Shikai: A neve Shozosu (Teremtõ), a parancs pedig Sosakuru (Alkoss!).
Kinézete: A kard nyele eltûnik, a penge a bal kezemre tekeredik (mert balkezes vagyok), és egy a lovagokéhoz hasonló, csak nagyobb mozgást biztosító fémkesztyû lesz a kezemen, és a kézfejemen egy sötétlila matt fényû kristály lesz. Képes vagyok vele egyszerûbb alakzatok (pl.: egy kocka) teremtésére, de ezek úgy néznek ki hogy sötétlilák, de olyanok mint az üveg kinézetre, tûrõképességük (hogy mikor "törnek össze") attól függ, hogy mennyi reitatsut adok beléjük.
A belsõ világom olyan, hogy egy végtelen széles óceán, és felette kb. 2 méter nagy körök amiken lehet állni, ezek a körök az akaraterõmet jelképezik. De ha valami bizonytalanságom van, akkor a körök szertefoszlanak, csak kevés marad, ha pedig magabiztos vagyok, akkor sok hely lesz ahol állhatok.
Zanpakuto-m egy félig átlátszó, vékony és magas lény aminek a karja végig tele van olyan kiristályokkal mint a Shikai-omon van, és szinte teljesen páncélba van öltözve. Lila "villámok" mennek körülötte. Távolsági harcos, nem engedi közel magához ellenfeleit, mert fõleg védekezni tud. Lusta, akárcsak én is
Elõtörténetem:
Kisiskolásként a nagyobbak folyton piszkáltak, csúfoltak. Én, bár belül mérges voltam, nem mutattam ki, mert tudtam, hogy ez jobban idegesíti õket mint bármi a világon. Bár csak 1-2 barátom volt, de olyan jó és igaz barátjai senkinek nem voltak mint nekem. Édesanyám és apám nagyon szerettek, jobban akárminél, így az életem boldog volt. Az életem a kisebbek megvédésére tettem fel, de mitán nagyobbnál nagyobb háborúk súlytották Japánt, ezt nem mondthattaam el senkinek. Egyik nap egyedül lettem volna otthon, de valami közbejött. Egy tolvajt találtam hazaérésemkor a lakásban, és bár megpróbáltam leütni, észrevett, és nem volt benne kegyelem. Hasbaszúrt és elsötétült minden... Egy lánccal a mellkasomban ébredtem, és egy sötét kimonós kedves arcú embert láttam. Csak annyit mondott: -Olyan helyre küldelek ahol biztonságban leszel." Amint ezt kimondta, megérintett a kardja nyelével, és hirtelen minden elmosódott. Egy városszéli (Lelkek városára értem) kis erdõbeli falucskában ébredtem, alig éltek ott tizen-huszan.
-Hol vagyok - kérdeztem - .
-Otthon - mondta egy nõi hang.
Sokszor kellett az életemrét küzdenem az erdõben a vadállatok miatt, bár egy kis ésszel mindig el lehetett menekülni ha fegyver híján voltam. De fegyver volt nálam általában, még ha nem is illik hozzám a harc, de ez egy veszélyes környék. Egyszer éppen halálistenek jártak a falunk felé, és látták amint egy vaddisznó rámtámad, bár ügyesen legyõzöm. Megtetszettem nekik, és magukkal hívtak Seireitei-be. Bevittek az akadémiára, és beirattak. Megkérdeztem a kedves shinigamik nevét, de azt mondták, hogy ráérek még megtudni. Jól haladtam az iskolsában, fõleg a kido-k terén, ebbõl én lettem az egyik legkimagaslóbb tanuló. Miután elvégeztem az akadémiát, egy levelet kaptam aláírás nélkül, amiben az állt, hogy csatlakozzak a 12. osztaghoz. Nem tudtam ki írta, de a levél hangulata, és a beszédstílus valahonnan ismerõs volt, így elfogadtam a felkérést. 17. tisztként vettek fel, ekkor jött üdvözölni az új tagot Mayuri kapitány és Nemu, a hadnagy. Egybõl rájukismertem, õk voltak azok, akik elhoztak annak idején az akadémiára. Meghallottam, hogy a 9. tiszt mondja a többieknek halkan, hogy: na, itt a kapitány ölebe. Ezt nem tudtam annyiban hagyni, így hát kihívtam harcra. Elfogadta, mert tudta hogy õ gyõz. Mikor már nagyon rosszul állt a szénám, meghallottam a kardom hangját: Használd az eszed, azzal többre mész! Ekkor a kard furcsa fényben kezdett el ragyogni, és már csak annyit láttam utána, hogy egy kesztyû van a kardom helyett a kezemben. Erõsnek tûnt, úgyhogy megpróbáltam elkapni a 9. tiszt kardját, és sikerült is. Lila fény vette körül a kesztyût, és mostmár a kardot is, az ellenfél nem tudta mozgatni a kardját. Távol ugrott, és a kardja a kezemben maradt. A kard hegyével az ellenfél felé fordult, és elkezdett felé repülni. A kard a torkánál megállt, de Mayuri kapitány azt mondta: Pusztuljon, ha tiszteletre nem képes! Bár én ez ellen voltam, mintha nem tudnám irányítani a testem, a penge átment az ellenfél torkán. 9. tisztté lettem elõléptetve, így már többen is más szemmel néztek rám. Úgy döntöttem, hogy a "halálistenkedés" mellett a Kutatási és Fejlesztési részlegnél fogok munkálkodni.