|
Post by Masashiro Kazuma on Sept 25, 2011 17:55:44 GMT 1
Kedvesem nem vette be a hulla játékomat, de legalább ő jól elszórakozott. Majd leheveredett mellém, és kezemmel azonnal megtaláltam vállát, és némileg közelebb húztam. Innen válaszoltam kérdésére. - Fájdalmas. Ha minden egyes előléptetésemért így szét kell veretnem magam, akkor felmondok, és átigazolok a 4. osztaghoz. - Nagi ezen megint csak nevetett. Nehézkesen talpra küzdöttem magam, és a szintúgy felálló lányt elkaptam, és az ágyamra penderítettem. Én is odabotorkáltam (ez a hirtelen mozdulat megint csak rosszul esett), és levetettem magam mellé. - Most pedig gyógyítsd be a miattad felnyílt sebeimet, mert a te lelkeden fog elvérzésből származó halálom száradni. -
|
|
Hanata Nagi
Magas lélekenergiájú
A 2.osztag 5. tisztje
Posts: 135
|
Post by Hanata Nagi on Sept 25, 2011 17:59:21 GMT 1
-Ennél meggyőzőbbnek kell lenned. -vigyorgott Nagi. -Ha nem tudnám, nem hinném el, hogy a 11. osztaghoz tartozol, ha így nyavajogsz. Egy csókot adott Kazumának, majd továbbra is vigyorogva nézett a szemébe.
|
|
|
Post by Masashiro Kazuma on Sept 25, 2011 19:37:25 GMT 1
Ellenállhatatlan mosolya, kellemes illata megigéző volt. Legyek kemény? Legyek durva? Vagy mit ért a meggyőző alatt? Felültem, elkaptam a derekát és hosszan megcsókoltam. Éreztem a belőle kiáradó hőt, hallottam szíve dobogását, miközben folyt a szájháború döntő menete. Heves érzelemkinyilvánításom után, magamhoz öleltem, és a belesúgtam a fülébe, amit ezután megharapdáltam. - Elég meggyőző volt? -
|
|
Hanata Nagi
Magas lélekenergiájú
A 2.osztag 5. tisztje
Posts: 135
|
Post by Hanata Nagi on Sept 26, 2011 20:43:36 GMT 1
Nagi mosolygott. ~Ő akar lenni a főnök? -gondolta. -Így értelmezte volna amit mondtam? Sebaj.. -Hát, fogjuk rá. -kuncogott és megcsókolta a fiú nyakát, majd gyengéden beleharapott.
|
|
|
Post by Masashiro Kazuma on Sept 26, 2011 20:52:52 GMT 1
Fájnak a tagjaim? Kit érdekel. Van nekem fontosabb dolgom is. És a fontosabb dolog épp a karjaim közt próbál macskát utánozni (amit nagyon is jól csinál). Ki vagyok én, hogy ellenálljak a hívószónak. Kezeim letévedtek olyan helyekre, ahol még sosem jártak. Dombokat jártak be, azoknak a csúcsaival játszottak, és szép lassan, érzékien, mert úgy kell azt, elkezdtem megszabadítani kedvesem a felesleges ruházatától.
|
|
Hanata Nagi
Magas lélekenergiájú
A 2.osztag 5. tisztje
Posts: 135
|
Post by Hanata Nagi on Sept 27, 2011 16:30:43 GMT 1
Az este beáltával Nagi kilesett Kazuma ajtaján. Senki nem volt a folyosón. Összekötötte magán a shinigami egyenruháját, és egy csókkal elbúcsúzott a fiútól. -Aludj jól. -mondta, majd gyors léptekkel eltűnt a folyosón és shunpózva megindult a szobája felé. Magában végiggondolta történteket, és remélte, hogy jó ajándékot adott Kazumának az előléptetése alkalmából.
|
|
|
Post by Masashiro Kazuma on Sept 27, 2011 21:15:13 GMT 1
Szerelmem jó éjszakát kívánva elillant, remélhetőleg észrevétel nélkül, bár nem érdekelt volna ha valakinek nem tetszik. Tudtam, hogy most jó ideig semmi sem fog zavarni, olyan jól éreztem magam. Legalább egy óráig még testének minden porcikája, része a fejemben kavargott, sebeim egyáltalán nem fájtak, vagy nem éreztem őket. Holnap addig alszom ameddig szeretnék, és remélhetőleg hamar felépülök, hogy újra belevethessem magam az edzés fogalmába. Furcsa érzés volt, de jól esett, ez a felhőtlen jókedv.
|
|
|
Post by Masashiro Kazuma on Feb 21, 2012 23:14:14 GMT 1
Összpontosítás, harmónia. Ha nem vagyok békében a lelkemmel, akkor a fizikum mit sem ér. Legalább is ezzel tágították a fejem, még, amikor minden egyéb nélkül halálra edzettem magam. Belső nyugalom. Az mit jelent? Olyan, hogy konstans nyugalom, olyan csak ritka esetben van, és egy akcióval dús világban, mint Seiretei, ez nem igazán a helyzet, sőt. Valami mindig van, ami aggaszt, és engem jelenpillanatban az aggasztott a legjobban, hogy mi van, ha van nálam erősebb és jóképűbb fiú, aki kedvesem szívét átfordítaná az ő oldalára. Mondjuk ez esetben nem csinálnék egyebet, mint, hogy jól eltángáltatnám magam, és a közröhej tárgya lennék jó sokáig, mert sajnos olyasvalaki vagyok, aki nem engedi élete értelmét a kezei közül csak úgy. Attól félek, hogy ez a belső erő torna csődöt mondott, jelenesetemben, és vissza voltam kénytelen térni a primitívebb fekvőtámasz-felülés-kardhadonászás tréningre, ami, ha jó, ha nem, eléggé effektív volt, még így is. Kár, hogy az összes 11. osztagos vagy a napot lopja, vagy a kocsmában fetreng, így nincs kivel komolyabban összemérnem az erőmet, hacsak nem.... Merre is van a 2. osztagosok lakóegysége? Most, hogy jobban belegondolok, még sosem jártam arra, és csak annyit tudtam, hogy valahol az északi oldalán van Seireteinek. Ööö, Nyugat kapuja, kénytelen leszek áthatolni rajtad, és elindultam, hogy megtaláljam célpontomat, és összemérjem vele az erőm, mert kíváncsi voltam egy orvgyilkos harci stílusára....
|
|
|
Post by Rukishikaja Noruta on Feb 24, 2012 23:57:55 GMT 1
A 11. osztagosok területe számtalan edző teremmel volt ellátva. Talán, sőt biztos, hogy ennek a körzetnek volt a legtöbb. Épp az egyik ilyenben volt Noruta, a 11. osztag 5. tisztje. Senki nem volt abban a helyiségben rajta kívül más. Csak is önnön maga. Noruta azonban reszketett. Talán a fáradságtól, de még nem edzett semmit. Vagy talán attól a félelemtől ami hirtelen úrrá lett rajta. Nem egyszer fordult már elő, hogy spontán módon ilyen furán viselkedik. Ekkor halálközeli érzések támadják meg, és egy torz vízhangzó hang, melyet eddig sosem hallott igazán. A verejték nagy cseppekben potyogtak róla. Légszomj gyötörte. Zihálva kapkodta a levegőt. Ökölbe szorította kezét, amit addig szorított, hogy már a körmei felszakítottak pár bőrréteget és az vérezni nem kezdett. Feje vörös volt az idegtől, halántékán látszott amint az ütőér kidudorodva lüktet. Előre támolygott az egyik fagerendához, aminek alkarjával neki támaszkodott. Tekintete még mindig remegő öklét figyelte. Egyre jobban dühítette az állapota. Már gondolkozni sem akart. Ki akart törni. Törni és zúzni akart mint egy elvadult állat. Öklével addig verte azt a gerendát, míg az ketté nem tört. De ez nem volt elég. Az első kezébe eső tárgyat, ami ez esetben egy szék volt, olyan erővel dobta azt a falnak, hogy a szék ripityára tört. Lihegett. Dühe még így se csillapodott, ám teste a túlfeszítettségtől nem mozdult. Újra ökölbe szorította mind két kezét és lélekenergiáját kezdte el kibocsájtani. Nem fogta vissza magát. Hogy még jobban kiereszthesse magát, ordítani kezdett, mígnem a félelme, a reszketése és dühe is abba maradt. A lélekenergia kibocsájtást is abba hagyta, mikor is térdre rogyott. Karjai elernyedtek, így azok mint akiből elszállt az élet, teste mellett lógtak. Erőt vett magán, hogy fölálljon. körül nézett a termen és látta mit tett. A szék egyes darabjai a falban maradtak. A parketta enyhén szólva felrepedt. Megvakarta a fejét, majd maga elé bámult. - Na mindegy. - Mondta maga elé. - Ne mondja senki, hogy így sem lehet edzeni. ~ Ha már végül is csak ezért jöttem ide. ~ Gondolta még magában. Majd felvette a földről a kardját és tovább gyakorolta azokat a mozdulatokat, amiket pár perce, de számára órákra félbehagyott.
|
|
|
Post by Rukishikaja Noruta on Feb 25, 2012 15:06:54 GMT 1
Noruta unta az edzést. Nem látott sok értelmet a formai gyakorlatban. Unalmasnak találta,hogy csapkod a levegőben és nincs amivel összemérhetné magát. Hisz élesben tanulhat jól az ember, így hát abba is hagyta. Most, hogy így eszébe jutott, talán a 12. osztagosoknak van valami használható játékszere, ami őt is érdekelné. Még jó hogy ismer egy 12. osztagost. Talán ő segíthet. Azzal kardját a tokjába csúsztatva elindult a 12. osztagosok labirintus körzetébe, ahol reménykedik megtalálni Takedát.
|
|
|
Post by Masashiro Kazuma on Mar 7, 2012 23:13:36 GMT 1
Megint visszahozott a sors oda, ahonnan elindított. Meglepően nagy volt a csend, ahhoz képest, hogy miféle furcsaságok történtek egész Seiretei-en keresztül. Várjunk csak; lehet, hogy pont amiatt van csend, mert oly sok furcsaság történt. A 4. osztagos mondókájából az derült ki, hogy nem csak mi voltunk az egyedüliek, akik kénytelenek voltak megvadult társaik ellen fordulni. A gyógyszer emléke a torkomban, és Benkei ereje meg a testemben érződött még, nem tudtam egyhamar elfelejteni, de nem is tudtam igazán mit kezdeni, most, hogy a főnökök megkezdték a kutatást. Kicsinek és értéktelennek éreztem magam, nem számítva, hogy shikai-t általában csak a hadnagyok tudtak még elővarázsolni. Volt néhány opció előttem, amit fontolóra vettem, de mindegyiknek meg volt a maga előnye, hátránya. Most jelentést tehettem volna Madarame kapitánynak, ami lehet, hogy megbecsülést és bizalmat hozhatott volna a házhoz, ugyanakkor időhúzás is lehetett volna, hisz egy ilyen erejű esemény már rég a fülébe jutott, és valószínű annyi dolga van, hogy nincs szüksége felesleges információismételgetőkre. Leheveredhettem volna megszokott kis dombocskámon, a fa árnyékába, és csinálhattam volna azt, amihez a legjobban értek, azaz semmit. Ez tűnt eddig a legvonzóbbnak. Folytathattam volna az edzést is, de a kudarcba fulladt látogatásom páromnál eléggé elvette a kedvem az ilyesfajta megnyilvánulásoktól. Ott volt még a korgó gyomor szindróma, amit egy ebédlői látogatás kikúrálhatott volna, de nem voltam benne biztos, hogy a szakácsok már nincsenek harci szerelésben kinn a harcmezőn serényen mészárolva tudom is én milyen ellenségeket. Tanácstalan voltam, majd kénytelen kelletlen, de elmentem pihenni. Más konstruktívat, most úgy sem tudtam volna véghezvinni.
|
|